Bakró Bianka

dietetikus

dietetikus

Szakmai tapasztalat

Táplálkozás PregTorna Támogatás

Már kiskoromtól kezdve vonzott a főzés és a gasztronómia, és az is, hogy az elfogyasztott ételek milyen hatással vannak szervezetünkre és egészségünkre. Így hamar megfogalmazódott bennem, hogy dietetikus szeretnék lenni. Diplomámat 2014-ben szereztem meg a Semmelweis Egyetemen. Ezután egy bölcsőde élelmezésvezetőjeként, majd egy közétkeztető cég dietetikusaként tanultam meg szakmám alapjait.

Táplálkozásunk nem csak biológiai szükséglet, hanem örömforrás is kell hogy legyen. Egy olyan örömforrás, amely hatással van testünk és lelkünk állapotára. Hiszem, hogy nem a szélsőséges diéták hoznak megoldást, hanem a tudatos és mértékletes táplálkozás, amikor nem mondunk le semmiről, mindenből változatosan és mértékkel fogyasztunk. Sajnos ezt nem tanítják az iskolában, így kollégáimmal a program keretein belül adjuk át mindezt a tudást, ami ennek megvalósításához szükséges. És ahhoz, hogy tested a legjobb és legegészségesebb állapotba kerüljön egy kisbaba kihordására.

További szakértőink

Táplálkozás PregTorna Támogatás
Sárga Diána

Sárga Diána

dietetikus
Dr. Bakos Marcell

Dr. Bakos Marcell

szülész-nőgyógyász

Regisztrálj, töltsd ki a kérdőívet, és csináld végig a személyre szabott Pregprogramodat!

Regisztráció
Regisztrálj, töltsd ki a kérdőívet
Ugrás az oldal tetejére